Hírek

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Kedves Kollégák!
A karácsonyi jókívánságok mellé engedjétek meg, hogy a 2011/12-es szezon első félévi elnökségi munkáról is képet adjak, szemlézve a színházainkat érintő események között.
Nem könnyű időszakot zárunk 2011. december 31-vel.  Az általános recesszió olyan érzékenyen érinti a kultúrát és ezen belül színházi életünket, hogy elemi érdekünk az összefogás, az egymás iránti tolerancia, a közös fellépés az olyan döntések vagy szándékokkal szemben, melyek színházi életünk további romlásához vezethetnek.
Szeptember 12-re összehívtuk a színházak gazdasági igazgatóit, hogy közös gondolkodással próbáljunk tisztán látni a megváltozott illetve készülő törvények, szabályzók között. Ismételten felajánlottuk segítségünket a minisztériumnak a módosított előadó-művészeti törvényhez szükséges rendeletek megalkotásához. (A törvény miniszteri rendeleteinek tervezete pár napja eljutott hozzánk, azokat véleményezve január 11-ig küldjük vissza.)
Szeptember 19-én az elnökség a szakmai díjakra való felterjesztésekkel foglalkozott, de ekkor merült fel egy szakmánkról szóló konferencia megszervezésének szükségessége is.


A félév egyik legsúlyosabb, mai napig tartó története az Új Színház igazgatói pályázatának elbírálása. A Színházi Társaság volt az első, amely levélben reagált a főpolgármester döntésére. S mi kaptuk meg az első, meglehetősen indignált választ is. Az ügy fejleményei nyomon követhetők a szinhaz.hu-n.
A Magyar Színházi Társaság, a szakmai összefogást szem előtt tartva, a korábbiakhoz hasonlóan kezdeményezően lépett fel, különböző témákban a Magyar Teátrumi Társaság felé. Több alkalommal leültünk tárgyalni, s folyamatosan azon vagyunk, hogy ezek a megbeszélések folytatódjanak.
Nyitottak vagyunk arra, hogy jobban bevonjuk a Teátrumi Társaságot a POSZT előkészítésébe, lebonyolításába.
Többször felszólaltunk – legtöbbször levelek formájában – a szakmánkat érintő negatív jelenségek ellen. A teljesség igénye nélkül: miskolci pénzelvonás; székesfehérvári, vezetői bizonytalan helyzet. Levelet írtunk Dr. Réthelyi Miklós miniszter úrnak, az elsősorban a független szférát érintő zárolt pályázati pénzek ügyében.
A gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollégiumon, ahol a magyar nyelvű színházak kívántak létrehozni egy olyan szervezetet, mely fellép majd közös szakmai érdekeik védelmében, a Társaságot Csizmadia Tibor és Márta István képviselte.
A miskolci színház ügyében meghallgattuk Halasi Imre igazgatót október 13-án, és foglalkoztunk a megyei fenntartású színházak helyzetével is. Ekkor és a következő elnökségi üléseken is folyamatosan napirenden volt a szakmai konferencia tematikájának kialakítása. Az elnökség arra az álláspontra jutott, hogy ezt a Teátrumi Társasággal közösen érdemes megszervezni. Ez ügyben is többször tárgyaltunk a TT vezetőivel. 2012. január 16-án indítanánk egy majdnem egész napos rendezvény keretén belüli beszélgetés-sorozatot a Gödörben, színészsorsról, intézményrendszerről, finanszírozásról, Színház a Gödörben címmel.
A két Társaság egyeztetett a NEÉT delegáltak ügyében is. Megállapodásunk értelmében az előadó-művészeti intézményeket Hegedűs D. Géza, Máté Gábor, Balázs Péter és Szűcs Gábor, a szakmai szervezeteket pedig Csizmadia Tibor képviseli.
Fontosnak tartottuk levelet írni az NKA–ban történő változások – az önálló színházi kollégium megszűnése – ellen. Személyesen is tárgyaltunk L. Simon Lászlóval, nem csak erről a kérdésről, hanem általában a színházi helyzetről, a kilátásokról. Már itt felmerült annak a kérdése, hogy mi lesz azoknak a színházaknak a sorsa, amelyek jövőre semmilyen állami támogatást nem kapnak. Továbbra is segítségünket ajánlottuk a döntéshozóknak – de tapasztalnunk kell, hogy napjainkban nem nagyon számítanak a civil szakmai szervezetek munkájára.
Zajlanak a jövő évi POSZT előkészületei. A négy válogató: Lőrinc Kati, Rockenbauer Zoltán, Zappe László, illetve Bicskei István folyamatosan látogatják az előadásokat. Továbbra is várjuk – január közepéig – a színházak ajánlásait.
Az Elnökség tovább folytatja a tárgyalásokat Márta Istvánnal és a TT vezetőivel annak érdekében, hogy minél szélesebb körű programot tudjunk a 2012-es Fesztiválra összeállítani. November 15-én fogadott bennünket Réthelyi Miklós miniszter úr az államtitkárokkal, Pécs városának vezetőivel, a Teátrumi Társaság elnökével, s mindenki megerősítette, hogy az Országos Színházi Találkozónak Pécsett kell maradnia, és megfelelő anyagi támogatást kell kapnia mind a város, mind pedig a minisztérium részéről.
Az NKA új előadó-művészeti szakkollégiumába a felkért kilenc szakmai szervezet, így a Színházi Társaság is, december 20-án egyeztetett és tette meg javaslatát a tízfős kuratórium összetételére.    
Az idén is kiosztásra kerültek nagyobb és kisebb rendezvény keretén belül a kritikus díjak, és az Aase-díjak.
Ismét levélben fordultunk Szőcs államtitkár úrhoz, hogy a középdíjak eldöntésénél térjen vissza a korábbi módszerhez, és egy nagyobb, a színházi szakma minden területét lefedő kuratórium döntsön a Jászai Mari-, Nádasdy- és Blattner-díjakról.
A Társaság titkársága alkalmazkodva az egyre romló anyagi körülményekhez szigorú megszorításokat léptetett életbe. Megvált két munkatársától, s az épületen belül egy kisebb, alacsonyabb bérleti díjú helyiségbe költözött.
Nem túl rózsás helyzetről tudunk beszámolni, és kicsi az esély rá, de bízzunk benne, hogy az elkövetkező naptári év kevesebb problémát hoz majd a színházainknak, a színháziaknak és a színházat szerető közönségnek.
Ehhez kívánunk mindenkinek kitartást, összefogást, jó egészséget és sikeres előadásokat.

Csizmadia Tibor
elnök