Hírek

Griff Bábszínház, Zalaegerszeg

Kedves Pali! 

A legutóbbi telefonbeszélgetésünk óta történt változások: 

1. Rájöttek a fenntartók, hogy a két színházat nem vonhatják össze annak ódiuma nélkül, hogy ne vesszék el az állami támogatást, ezért elálltak tőle.

2. Részben önálló gazdálkodási szervezetként akarják működtetni a bábszínházat, a könyvelést a színház végezné. Döntés még nincs, politikai akarat annál inkább, tehát – nyilván – hamarosan lesz.

3. Elvonták az önkormányzati támogatás 50 %-át, s mindezt az első negyedév végén jelentették be. Ezzel „némileg” megnehezítették az életünket. Még nem tudom, mit fogunk csinálni, egyelőre törjük a fejünket.

4. Öt státusztól is meg kellett válnunk „önként”. No comment.

5. Egyértelműen a bábszínház ellehetetlenítése a céljuk, egy politikai ámokfutás (epizód)szereplői vagyunk. Nálunk speciális és pikáns a politikai cirkusz, hisz nemcsak FIDESZ kontra MSZP balhé van, hanem új FIDESZ régi FIDESZ is, mindenki szitokszóként kommunistázza a másikat, s játszótérnek a bábszínházat használják. 

Ez a helyzet itt a végeken, Zalában, nem túl felemelő, s bár tudom, hogy a morálisan nehéz időszakok kedveznek a művészeteknek, ezt most mégsem úgy érzem. A kicsinyes, szakmaitlanságukat boldogan és büszkén vállaló hivatalnokokkal/önkormányzókkal szemben feltétlenül szükségesnek látom a bábművész szakma egységes fellépését. 

Zalaegerszeg, 2007. április 12.                                                                          

Üdvözlettel: 
Bősze Katalin
mb. igazgató