A színészképzésről tartott megbeszélés

  • Nyomtatás

Magyar Színházi Társaság irodájában
2009. december 14-én 15 órától 17 óráig

Jelen voltak: Bába Krisztina, Csáki Judit, Csizmadia Tibor, Kaposi József, Keresztúri József, Lampl Lajos, Solténszky Tibor.

Az összejövetel célja az volt, hogy megvitassuk, milyen törvényi szabályozás várható és kívánatos az Előadó-művészeti Törvényből kimaradt terület, a színházművészetre vonatkozó oktatás kérdéseiben. Az e témában korábban született két írást: Kaposi Józsefét és a MASZK elnöksége által készítettet vitattuk meg azért, hogy az OKM-ben felállítandó bizottság felé egységes szakmai álláspontot képviseljünk.
A problémákat a MASZK által fogalmazott levél alapján kezdtük tárgyalni.
Az első témakör a túlképzés problematikája volt. Ebben az ügyben nem a képzőhelyek számának korlátozása a megoldás, hanem a szigorú minőségi, minősítési követelmények megléte. Általában elmondható, hogy nem összehangolt a képzés és a „piac”. (Ugyanannyi új szerződést kötnek egy évadra, ahányak a két egyetemen végeznek, de nem velük kötnek szerződést…) Itt hangzott el, a korábban már az Előadó-művészeti Törvény előkészítése során felmerült javaslat, hogy az I. kategóriába tartozó, társulattal rendelkező színházaknál meg kellene határozni a felsőfokú végzettségű színészekre vonatkozó foglalkoztatási arányt a kategóriában való regisztráció feltételeként. (Mint a zenekaroknál.) A minőséget szolgálná az is, ha a MAB elnöke kikérné az Előadó-művészeti Tanács állásfoglalását új színházi szak indítása esetén a felsőoktatásban.
Ezzel kapcsolatban hangzott el az is, hogy lehetőséget kellene biztosítani a színészként végzetteknek arra, hogy a színész-diploma mellé kaphassanak másik diplomát is (drámapedagógus, színházpedagógus), ezzel is könnyítve az elhelyezkedési lehetőségeiket. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a közönségnevelés egyre fontosabbá válik a színházak számára. A megoldás ott van a bolognai rendszerben (3+2 ), de a jelenlegi szisztéma, az ötéves osztatlan színész-képzés ezt egyelőre nem teszi lehetővé. A másik, már korábban felmerült akadály, hogy nincs pedagógiai tanszék egyik színészképző egyetemen sem.
A középfokú képzésnél Kaposi József írását tekintettük sorvezetőnek. Elfogadva az oktatás funkcióit elemző gondolatmenetét megállapítottuk, hogy a megoldás nem a mennyiségi korlátozás. Az állami támogatásnak a szigorú minőségi követelményeknek való megfelelés, a személyi és tárgyi feltételek megléte, az iskola működésének átláthatósága lehet feltétele. Ajánlatos a vizsgáztatást a kritérium-rendszer kidolgozása után a felsőfokú intézmények tanárait bevonva végeztetni, mert a struktúra így lehet egységes. Az ilyen értelmű szabályozást miniszteri szinten is meg lehet oldani, nem kell hozzá törvény-módosítás.
Az összejövetel résztvevői megerősítették azt a javaslatot, hogy a Színházi Társaság írjon levelet a miniszternek egy, a témával foglalkozó munkacsoport felállítására, melynek célja a törvényi szabályozás előkészítése.