Top
Image Alt

június 2024

június

Július 19-20-21-én újra SZINkópé fesztivál lesz az újszegedi Erzsébet Ligetben. A Kövér Béla Bábszínház fesztiválját idén július 19-21-én rendezik meg. Őrületes családi kavalkáddal készülnek, ahol a legkisebbek és legnagyobbak egyaránt megtalálhatják kedvenc programjukat. Pénteken, július 19-én 18 órakor egy fesztiválnyitogató és hangulatteremtő óriásbábos utcai menetre várják az érdeklődőket a Roosevelt téri játszótéren, ahonnan indul

Alsó tagozatok diákoknak szervez nyári alkotótábort a Budapest Bábszínház. Lesz bábkészítés, kulisszajárás és a végén egy közös előadással rukkolnak elő a gyerekek. 2024 nyarán először rendez bábos napközis alkotótábort a Budapest Bábszínház. A táborban Varró Dániel A szomjas troll - Kis viking legendárium című kötetének világába kalandozhatnak el az alsó tagozatos gyerekek,

Formabontó kísérleti előadásokat és fesztiváldíjakat hozott az elmúlt évad a Budapest Bábszínháznak. A következő, 75. jubileumi évre programsorozattal és öt új bemutatóval készül a társulat. A bábmozgató szakkörös gyerekek bemutatójával kezdődött a Budapest Bábszínház évadzáró társulati ülése, ahol elhangzott: 333 előadást játszott a teátrum a 2023/24-es évadban, a drámapedagógiai Mozgató Programnak 62

A koronavírus-járvány sem szegte kedvét a Vojtina Bábszínház kedvelőinek, hisz ismét növekvő, már-már a teljesítőképesség határát jelző néző-és bérletszámmal zárja a 2023/2024-es évadot az intézmény. Szeptembertől rekordszámú, több mint 44 ezer gyermek fordult meg a bábszínház Kálvin téri és Kossuth utcai játszóhelyein, s csaknem 7200 bérletes nézővel büszkélkedhetnek. Asbóth Anikó, a bábszínház igazgatója

Idén 31. alkalommal rendezik meg a Kabóciádé Családi Fesztivált június 28. és 30. között – ezúttal új helyszínen. A veszprémi Kabóca Bábszínházban, annak parkjában, illetve a Szerelem-szigeten előadásokkal, kalandtúrával és kreatív foglalkozásokkal várják a királyfi- és királylányjelölteket. A fesztivál nyitónapján, június 28-án pénteken Boróka királyné és Habakuk király – Kabóciádé birodalmának uralkodói –

Lassan a végéhez ér a Kövér Béla Bábszínház 2023/24-es szezonja. A mai évadzárón végigvették a bábszínház idei előadásait, eredményeit, rengeteg fesztiválját, valamint a gyermekeknek szervezett színes eseményeit. Kiss Ágnes igazgató azt is elárulta, hogy a jövő héten kezdődik meg a bábszínház nézőterének felújítása. Presits Tamás bábszínész lett az évad legjobb dolgozója. – Örömömre szolgál, hogy idén is én

Június 22. és 27. között 16. alkalommal rendezik meg Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját. A hat napos szakmai fesztivál programjában 34 színháztermi előadás kerül bemutatásra a Ciróka Bábszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban, a Ruszt József Stúdiószínházban, a Hírös Agórában és az Ifjúsági Otthonban. A rendezvény június 22-én és 23-án szabadtéri

TÁRGY és / vagy FIGURA a dráma szolgálatában: tárgyak, figurák, bábok jelenléte a dráma feldolgozásában címmel műhelykonferenciát rendeznek a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál nyitó szakmai eseményeként június 6-án 13 órától a MODEM-ben és a Vojtina Bábszínház Kossuth utcai játszóhelyén.   A Magyar Drámapedagógiai Társaság, Debrecen Megyei Jogú Város, a Vojtina Bábszínház és a Csokonai

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.