Kemény Henrikre emlékeztek a Vojtina Bábszínházban
„Nekünk bábszínházi közösségeknek tudnunk kell, hol vannak a gyökereink. Az egyik gyökerünk épp itt van, Debrecenben, Kemény Henrik hagyatékával − kezdte üdvözlő beszédét Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója a tegnapi Kemény Henrik 99 Emléknapon.
A Déri Múzeum és a Debreceni Református Kollégium példáit említve Puskás István alpolgármester a hagyatékok élővé tételéről, tovább éléséről beszélt, hisz egy hagyaték „akkor van jó kezekben, ha élő marad”. A Vojtina Bábszínház Kemény Henrik születésének 100. évfordulójára, 2025-re a bábjátékos Korngut-Kemény család hagyatékának méltó elhelyezéséről, szellemiségének megőrzéséről igyekszik gondoskodni. Az emlékek őrzésének, élővé tételének újabb epizódjában most Kemény Henrik anekdotái és arcai címmel nyílt kiállítás a mesélő bábművészről, az emlékképekből szőtt történetmesélésről a Vojtina Kossuth utcai játszóhelyén. Mint azt a kiállítás megnyitójának egyik kiegészítő programja, a Mennyi lükeség történt velem című felolvasószínház szövegrészletei is megmutatták, Kemény Henrik saját élményeit is a család és a ligeti mutatványosok közösségének, kultúrájának szűrőjén keresztül láttatta, hisz Budapesten, a X. kerületi Népligetben 1927-től 2011-ig állt a Korngut-Kemény család Bódéja, a Kemény Bábszínház.
„Kemény Henrik is úgy gondolta, hogy a történeteink mi magunk vagyunk” − mondta megnyitó beszédében a kiállítás kurátora, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke. Láposi Terka a Vojtina társulatával élete végén szinte együtt élő Mestert idézte meg, azt a művészt, akitől olyan sokat tanulhatott a debreceni társulat.
„Még a nyolcvanas években határoztam el, hogy jó lenne egy könyv a családról, a Korngutokról és a Keményekről, nem kihagyva a Kriflikeket sem… A könyv talán megőrzi mindazt, ami fontos volt nekünk, a Kemény Bábszínház társulatának. A címen nem sokáig gondolkodtam: Életem a bábjáték−bölcsőtől a sírig. Hát nem erről szól az életem? S az életem pedig a játék.” Ebből, a Kemény Henrik történeteit, visszaemlékezéseit tartalmazó kötetből olvastak fel a debreceni bábszínészek, részletekben idézve meg Kemény Henrik gyerekkorát, az első fellépéseket, a színpadi fegyelmet, a háború utáni építkezést. „1945 augusztusában már játszottam. Budapesthez közeli helyekre mentem. Az is előfordult, hogy gyalog mentem, de legtöbbször vonattal. Vitéz Lászlót vittem mindenhová.”
Vitéz László az emléknap két bábos játékának is főszereplője volt és ismét bebizonyosodott, hogy a vásári bábjáték fanyar humora keveseket hagy érintetlenül. A Malombonyodalomban Baditz Dávid sokadjára is a székbe szögezte nézőit, vagy a gyerekek esetében épp ellenkezőleg: a kisebbek Vitéz Lászlónak szurkolva, a székükből felpattanva, állva izgultak piros sapkás hősükért.
Nizsai Dániel A bábjátékos című előadásban. Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina
A nap zárásaként lépett színpadra Nizsai Dániel A bábjátékos című, nagyobb gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító egyszemélyes előadásával, Vitéz László figurájának, s így a család életének árnyékos oldalait is bemutatva. A bábjátékosban egy szekrények fiókjaiból, ajtajaiból készült kreatív díszlet zegzugai között sokszínűen elevenedett meg Kemény Henrik gazdag életének egy-egy fontos állomása: a sikerek és a családi tragédiák, a háború okozta megpróbáltatások, és nem utolsó sorban a játék csodája.
Nyitókép: Láposi Terka, Puskás István, Asbóth Anikó. Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina
