Top
Image Alt

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

TagokKolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A Kolibri Színházat 1992-ben a Budapest Fővárosi Közgyűlés alapította.

Az elmúlt évtizedekben sikerdarabjainkból formálódott a színház 31 darabból álló repertoárja, mely 0-18 éves korig minden korcsoport számára szellemi és érzelmi fejlődésének megfelelő darabokat kínál. Repertoárunkra műfaji gazdagság jellemző, bábelőadás, prózai és zenés játékok éppúgy megtalálhatók nálunk, mint a mozgásszínház vagy az opera. A hagyományos népi, klasszikus zenei, képzőművészeti és irodalmi értékeket képviselő darabokat és a mai szerzők új műveit egyaránt műsoron tartjuk.

Magyarországon mi mutattunk be először 0-3 éves korú gyerekeknek csecsemőszínházi előadást, osztályterem-színházi előadást és a kőszínházak közül először nálunk volt önálló munkakörrel rendelkező színházpedagógus. Csecsemőszínházi és ifjúsági színházi repertoárunk megalapozásához, gazdagodásához, hazai és nemzetközi hírnevéhez jelentősen hozzájárult az európai uniós együttműködésekben való aktív közreműködésünk: 2003-tól a Glitterbird pályázat, majd a 2009-ben indult, kétszer négy éves Small Size, Big Citizens és Small Size – Performing Arts for Early Years, valamint az ezzel párhuzamosan futó Platform 11+ és Platform Shift+. Jelenleg 17 másik európai színház részvételével a MAPPING (2019-2023) valamint 9 európai színház és két egyetem részvételével A PlayOn! (2019-2023) európai uniós pályázatokban veszünk részt. Nemzetközi szerepléseinkkel nem csak színházunk határon túli elismertségét, de a magyar szerzők bemutatásával műveik európai ismertségét, elterjedését is szolgáltuk.

A Kolibri Színház egyike a legnagyobb, legtöbb fiatalt elérő, magas szakmai színvonalon működő színházpedagógiai műhelyeknek Magyarországon. A színházi nevelési foglalkozás felét, az előadások előtt és után, színészek közreműködésével a színházban, másik felét pedig az iskolákban tartjuk. Rendszeresek színházunkban az audionarrációs akadálymentesített előadások.

Kiemelt rendezvényünk az őszi Jókai téri Kolibri Évadnyitó Fesztivál, a fővárosi Színházak Éjszakája, kétévente közreműködünk a Kaposvári ASSITEJ Biennálé megrendezésében.

Együtt növünk fel! Nálunk minden korosztály rátalálhat a neki szóló, kedvére való előadásokra!

Kolibri Színház (Bp. VI. Jókai tér 10.)

A színház központi épülete. Családi színházi előadások, mesejátékok, ifjúsági és csecsemőszínházi előadások helyszíne.
Nézőszám: 157-209 fő

Kolibri Fészek (Bp. VI. Andrássy út 74.)

Előadások a legkisebbeknek 0-9 éves korig
Nézőszám: 50 fő

Kolibri Pince (Bp. VI. Andrássy út 77.)

Ifjúsági színházi előadások helyszíne.
Nézőszám: 50 fő

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.