Top
Image Alt

Markó Róbert

TagokMarkó Róbert

Markó Róbert

Rendező, író.

2009-ben fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, ugyanebben az évben a Győri Hittudományi Főiskolán teológus diplomát szerzett.

2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, bábrendező szakirányon.

2007-től dramaturgként és színikritikusként dolgozott.

2010 és 2022 között a győri Vaskakas Bábszínház társulatának tagja, 2017 januárja és 2022 júliusa között a színház művészeti vezetője volt.

A 2022/2023-as évadtól szabadúszó.

2016-ban az évad legjobb rendezőjének választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendezései két alkalommal is (2016, 2018) elnyerték a Színikritikusok díját a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás kategóriájában.

KL Színházat Markó-Valentyik Anna színművész és Markó Róbert író, dramaturg, rendező alapította 2016-ban, családi bábszínházként. A független minitársulat jelenleg repertoáron tartott nyolc produkciója között találunk csecsemőknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak és felnőtteknek szóló előadásokat egyaránt. A színház célja, hogy olyan, tartalmi és/vagy formai szempontból izgalmas bábszínházi produkciókat hozzon létre elmélyült műhelymunkával, amilyenekre intézményes színházi keretek között ritkán van lehetőség.

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.