Top
Image Alt

Miskolci Csodamalom Bábszínház

TagokMiskolci Csodamalom Bábszínház

Miskolci Csodamalom Bábszínház

A Miskolci Csodamalom Bábszínház Miskolc város önkormányzatának gyermekszínháza.

Működését a város szimfonikus zenekara számára felújított Fábián-malom épületében Korzsényi Tibor(✝2020)bábművész kezdeményezésére 1986-ban amatőr csoportként kezdte meg Csodamalom Bábszínház néven. Első bemutatója 1986. szeptember 26-án a Jancsi és Juliska című Grimm-mese feldolgozása volt.

1992-től hivatásos színházként Miskolci Csodamalom Bábszínház néven működhettek tovább a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt, ahol már saját műhelyt is kialakíthattak.
Kezdetekben a budapesti Állami Bábszínház legjobb hagyományait kívánta folytatni az együttes – ezt tükrözte az előadások stílusa mellett a repertoár is.

Az elmúlt években egyre inkább a műfaji és technikai sokszínűség jellemzi a társulat szakmai munkáját.

A köztudatban legismertebb zsák vagy kesztyűsbáb mellett számos más technikai megoldást is alkalmaz az együttes: az ún. wayang báboktól a marionetten át a tárgyjátékig.

1994-től szerepelnek a repertoárban zenés bábprodukciók, a társulat rendszeresen részt vesz fesztiválokon is.

1998-ban M. Németh Erzsébet lett a társulat igazgatója, akinek irányításával bővült az intézmény profilja.

2008. augusztus 01-től Tulipán Gábor (✝2011) vezette a társulatot, aki a sikeres programok megtartása mellett új lehetőségeket kutatta.

2011-től Szabó Attila lett az intézmény vezetője, aki saját elképzeléseit, saját művészi hitvallását ültette át a gyakorlatba.2012-ben Nonprofit szervezetté alakult át.

2021 júliusától Temesvári Éva vezeti a Miskolci Csodamalom Bábszínházat. Az új vezető célja, hogy az intézmény és a társulat újra jelen legyen Miskolc város életében, szakmai sikerek szülessenek és a bábszínház egy minden napra programot és kikapcsolódást kínáló gyermekintézmény legyen.

Színházterem

Befogadóképessége: 179 fő

Tulipán Kamaraterem

Befogadóképessége: 35 fő

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.