Top

Magyar Bábművészek Szövetsége

Hírek

  • A bábszínházi világnap nemzetközi üzenetét Blanca Felipe Rivero, az UNIMA kubai központjának alelnöke írta. „A bábok makacsok, de a bábosok a világon minden figyelmét rájuk fordítják. Makacsul kitartanak. Akár szomorúak vagyunk, akár bátrak, akár boldogok vagyunk, akár melegünk van, akár valami finomságra

  • A Bábszínházi világnap 2024-es magyar üzenetét Meczner János írta. Amikor harminc évvel ezelőtt a Budapest Bábszínház igazgatója lettem, a prózai színház felől, kívülről érkeztem a bábművészet világába. Lenyűgözött a műfaj sokszínűsége, rácsodálkoztam korlátlan lehetőségeire, féktelen szabadságára, és hamar megértettem, hogy a bábszínház

  • A Kövér Béla Bábszínház március 21-én a bábművészet sokszínűségét hirdeti és ünnepli Szeged közterein minden évben, ez idén sem lesz másképp. A szegedi bábszínház délelőtt és délután is izgalmas foglalkozásokkal készül közönségének; 10 órakor egy alsóvárosi óvodát látogat meg a társulat,

Rólunk

1992-ben alakult meg a Magyar Bábművész Testület a Magyarország területén rendszeresen és hivatásszerűen tevékenykedő bábművészek kezdeményezésére.

Tevékenységét a Magyar Színházi Társaság ernyőszervezetében, önálló szervezetként végzi. Szakmai érdekképviseleti szerv, mely munkáját az alapszabályában rögzítettek szerint látja el.

Fesztiválszezon!

A magyarországi báb- és gyermekszínházi fesztiválok sora

  • A Kabóciádé Családi Fesztivál Veszprém városának legnagyobb gyerekrendezvénye, közel három évtizede megtalálható a kulturális kínálatban. A világjárvány miatti egy év kihagyás arra ösztönzött bennünket, hogy újragondoljuk: új időpontban, július utolsó hétvégéjén kínáljunk minőségi szabadidőt nem csak a helyi családoknak, hanem

  • Az évadnyitó Kolibri Fesztivált immár harminc éve szeptember első szombatján rendezzük meg a Jókai téren. Az egész napos, ingyenes családi rendezvényen a hagyománynak megfelelően a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget, valamint neves

  • A SZINkópé Gyerekfesztivál az idén 75 éves Kövér Béla Bábszínház 4 napos programsorozata, melynek célja, hogy az idelátogatók jobban megismerhessék a város kultúráját és nem utolsó sorban a város lakóit. Célunk egy olyan programsorozat létrehozása, ahol a dél-alföldi régió családjai

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.