Top
Image Alt

Ez történt a Csodamalom Bábszínházban

Hírek Ez történt a Csodamalom Bábszínházban

Ez történt a Csodamalom Bábszínházban

Hivatalos fennállásunk 31-ik évét a „Csodamalom nyitogató” családi fesztivállal kezdtük szeptember 10-én.

Az évad első nagyközönségnek is játszott előadása a Kövér Béla Bábszínház nagysikerű Egy kupac kufli című előadása volt, mely két hétvégén örvendeztette meg az ide látogatókat. Szeptemberen és októberben a Lázár Ervin Program keretein belül a 2023 februárjában bemutatott, Siflis Anna rendezésében megvalósult A titoktündér című előadásunkat láthatták a miskolci és a jászberényi gyerekek.

A mindent járó malmocska (fotó: Grúz Bence)

A program keretében további két előadással jártunk be öt tankerületet. A 2022-ben bemutatott A mindent járó malmocska és A három kismalac című produkcióinkat, melyeket Fekete Dávid rendezett, november közepéig játszottuk a programban.

A három kismalac (fotó: Grúz Bence)

Októbertől decemberig régebbi előadásokat is repertoáron tartottunk, a Pom Pom kalandjai és a Mosó Masa mosodája előadásainkat négy hétvégén is telt ház előtt játszottunk.

Mosó Masa mosodája (fotó: Grúz Bence)

Petőfi Sándor előtt tisztelegve elevenítettük meg októberben János vitéz történetét. Az előadás alkotója Fekete Dávid, zeneszerzője Rozs Tamás volt.

János vitéz (fotó: Grúz Bence)

December elején, mint minden évben, új előadással készültünk a gyerekeknek. Ebben az évben A hóember álma című zenés bábelőadással vártuk őket, mely történetet Mágori László álmodott színpadra. Mindezek mellett megtartottunk első mini adventi készülődésünket, ahol kézműves foglalkozással és egy kicsi adventi vásárral kedveskedtünk a hozzánk betérőknek. A karácsonyi készülődéshez kapcsolódóan két hétvégére visszatért hozzánk Varga Péter keze alól kikerült Holle anyó, a gyerekek és a felnőttek nagy örömére.

Ebben az évben részt veszünk Miskolc adventi forgatagában. Négy hétvégén keresztül várjuk a gyerekeket a Mese-ösvényen felépített Varázssátorral és a Diótörő bábautomatával. A sátorban a varázspostaládába a gyerekek bedobhatják kívánságokkal teleírt leveleiket, a malom alakú automata lapátjait megforgatva a Diótörő mese képei elevenednek meg, különböző bábtechnikákkal megjelenítve.

Az évad második felében nem csak új bemutatókkal, hanem repertoáron tartott előadásokkal is várjuk majd a hozzánk látogatókat. Januárban a Répamese várja majd a kisebbeket. Az előadást Szabó Attila rendezi majd. Márciusban az Árgyélus, melynek rendezője Fekete Dávid, tervezője és bábkészítője Fekete Dóra lesz. Áprilisban Pom Pom újabb kalandjai várják majd a nagyobbakat.

Pom Pom kalandjai (fotó: Grúz Bence)

Iciri-piciri csecsemőszínházi előadásunkkal legkisebb nézőinknek kedveskedünk februárban. Ebben az évben az idősebb korosztálynak is kedveskedünk áprilisban a Magamura Alkotóműhely Johanes Doktor Faust előadásával. Az évad végéig továbbra is repertoáron tartjuk Mazsola, A három kismalac, Mosó Masa mosodája című előadásainkat.

Nyitókép: A titoktündér (fotó: Grúz Bence)

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.