Top
Image Alt

KL Színház

TagokKL Színház

KL Színház

A KL Színházat Markó-Valentyik Anna színművész és Markó Róbert író, dramaturg, rendező alapította 2016-ban, családi bábszínházként. A független minitársulat jelenleg
repertoáron tartott nyolc produkciója között találunk csecsemőknek, óvodásoknak,
kisiskolásoknak és felnőtteknek szóló előadásokat egyaránt. A színház célja, hogy olyan, tartalmi és/vagy formai szempontból izgalmas bábszínházi produkciókat hozzon létre elmélyült műhelymunkával, amilyenekre intézményes színházi keretek között ritkán van lehetőség.

Markó-Valentyik Anna
Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán 2012-ben, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán, bábszínész szakirányán 2017-ben diplomázott, majd a győri Vaskakas Bábszínház társulatához szerződött. 2014-ben Dabas városban végzett kulturális tevékenységét Pro Urbe Dabas díjjal ismerték el. 2017-ben Vallai Péter-díjat, 2019-ben Junior Prima-díjat kapott. Ugyanebben az évben díjazták a tatabányai MOST Feszten, a celldömölki 10. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón, a szegedi 29. THEALTER fesztiválon, és Színikritikusok díjára jelölték a legígéretesebb pályakezdő kategóriájában.

Markó Róbert
2009-ben fejezte be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán,
ugyanebben az évben a Győri Hittudományi Főiskolán teológus diplomát szerzett. 2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, bábrendező szakirányon. 2007-től dramaturgként és színikritikusként dolgozott. 2010 és 2022 között a győri Vaskakas Bábszínház társulatának tagja, 2017 januárja és 2022 júliusa között a színház művészeti vezetője volt. A 2022/2023-as évadtól szabadúszó. 2016-ban az évad legjobb rendezőjének választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendezései két alkalommal is (2016, 2018) elnyerték a Színikritikusok díját a legjobb gyermek- és ifjúsági előadás kategóriájában.

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.