Top
Image Alt

Évadzárás a Kövér Béla Bábszínházban

Hírek Évadzárás a Kövér Béla Bábszínházban

Évadzárás a Kövér Béla Bábszínházban

Lassan a végéhez ér a Kövér Béla Bábszínház 2023/24-es szezonja. A mai évadzárón végigvették a bábszínház idei előadásait, eredményeit, rengeteg fesztiválját, valamint a gyermekeknek szervezett színes eseményeit. Kiss Ágnes igazgató azt is elárulta, hogy a jövő héten kezdődik meg a bábszínház nézőterének felújítása. Presits Tamás bábszínész lett az évad legjobb dolgozója.

– Örömömre szolgál, hogy idén is én lehetek, aki megnyitja a lezárást. Az önök munkája a legfontosabb, mert a legkisebbeknek hozzák el azokat a színházi élményeket, amelyekkel később már nagyszínházi keretek között találkozhatnak. Higgyék el, hogy e tekintetben nincs akkora jelentősége, hogy később, felnőtt korban mire emlékeznek vagy mire nem, mert az emlékképek és az érzések megmaradnak. Nekem is vannak emlékképeim a mostani bábszínház elődjéből. Konkrét dolgokat nem tudnék most felidézni, de élmények élnek bennem. Azt az élményt, amit önök nyújtani tudnak a gyerekeknek, azt más nem tudja – mondta köszöntő beszédében Binszki József várospolitikai alpolgármester.

A Kövér Béla Bábszínház 2023/24-es évadjában hét bemutatót is tartottak. A közönség október 1-jétől tekinthette meg A szemüveges szirént, majd a gyerekek október 31-étől csatlakozhattak Az én Petőfim című programhoz. November 16-tól Sárkányölő Sebestyén történetét ismerhették meg, míg a karácsonyra hangolódva december 12-től A szegények királya című előadást nézhették meg a családok. Február 4-től A macskaherceg kilencedik élete kápráztatta el a szülőket és gyermekek egyaránt, majd március 17-től a Plimplim csecsemőszínházi előadást tekinthették meg a legkisebbek. Végül Johannával, a púpos lovacskával ismerkedhettek meg az érdeklődők április 21-től a Kövér Béla Bábszínházban.

– Hivatalosan ma zártuk az évadot, de ez csak egy protokolláris lezárás volt, mivel július 22-ig még dolgozunk. Azt gondoltam, a tavalyi évadról jó értelemben, hogy annál már nem lesz rosszabb a teherbírás szempontjából, mert akkor Színházi Olimpiát is szerveztünk, de ez az évad is rettentően dús volt. Rekordszámokat értünk el nézőszámban, előadásszámban, nagyon jó pályázatokat tudtunk lehívni és sok bemutatónk volt, de rettentően elfáradtunk. Nagyon jó év volt, szerettünk minden munkát és projektet, amit csináltunk. Sok mindenre vagyunk büszkék és így nézünk a jövő elébe is – mondta Kiss Ágnes, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója.

A 2023/24-es évadban eddig 250 előadáson van túl a társulat és 42 vár még rájuk július 22-ig. Június 3-ig 30 ezer 676 látogatót fogadtak, de ez a nézőszám tovább nő majd, mivel még 7 fesztivál van előttük az évad tényleges lezárásáig. Az új évadhoz már két új támogató, a Zöldlevelecske és az ArtHome is csatlakozott.

– Megvan már az új évadtervünk is. A SZINkópé fesztiválon, ami július 19-20-21-én lesz az Erzsébet-ligetben, kezdjük meg a családi bérletek értékesítését, ezeket az előadásokat hétvégenként tekinthetik meg a családok, valamint az óvodákban és az iskolákban is elkezdjük a bérletértékesítést, de természetesen szabadon, egy-egy előadásra is válthatnak jegyet az érdeklődők. Remélem, hogy minél többen látogatnak majd el a programjainkra is.

A Kövér Béla Bábszínház az évad során számos rendezvényre települt ki. Részt vettek többek között az Autómentes napon, a Tökéletes hétvégén, a karácsonyi vásáron, a város napján, az ünnepi könyvhéten és a Városi Gyereknapon is.Emellett olyan környezetbarát hagyományaik is vannak, mint a premier előtti közös faültetés, a fecskefészek-telepítés, a szelektív hulladékgyűjtés, az évadnyitó előtti játszótér takarítás, vagy, hogy a teljes társulat biciklivel közlekedik.

A jövő héten ráadásul egy nagyszabású projektbe kezd a bábszínház.

– Felújítjuk az egész nézőteret. Ez azért nagyon fontos, mert ez a bábszínház paravános előadásokra készült, vagyis kesztyűs játékokra és pálcás-botos bábokhoz, de ezt a technikát már nagyon régóta nem használjuk, vagy nem ilyen formában. Ezért mindenképp át kell gondolnunk az új nézőtér kialakítását, ugyanis kicsi a dőlés szöge és kilencven centi alatt semmi nem látszik, ami nem szerencsés. Kitakarják egymást az emberek. Nincs sorszámozott székünk, mert azt akkor lehet megoldani, ha nagyon nagy a dőlés szög, mert akkor, ha egy felnőtt beül egy gyerek elé, akkor is lát a gyerek. Itt viszont ezt így nem lehet megtenni. Június 10-én indul a felújítás, úgyhogy ősszel a közönséget már egy új nézőtérrel fogjuk várni – mondta Kiss Ágnes.

Az igazgató azt is elárulta, hogy a nézőtér mellett a mellékhelyiségek is megújulnak majd a beruházás során, valamint hogy az új nézőtér befogadóképessége ezek után 120 helyett 122 fő lesz, ahol mozgáskorlátozottak részére is alakítanak ki megfelelő ülőhelyeket. A felújítást 12 millió forint pályázati forrásokból és közel 18 millió forint önkormányzati támogatásából  finanszírozzák.

Végül átadták az évad legjobb dolgozójának járó díjat: az elismerést idén Presits Tamás bábszínész kapta.

Fotó: Kuklis István

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.