Top
Image Alt

Author: admin

Articles posted by admin

A Győrkőc mottója továbbra is: „10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van” – vagyis a Győrkőcfesztivál minden, Győrbe látogató, Győrkőckarszalagot kiváltó 14 év alatti gyerek számára ingyenes. Ezen a három napon csak a gyerekekről szól minden. Felhőtlen mosollyal, szórakozással és napsütéssel várunk mindenkit! Újra a gyerekeké a főszerep! Győr

2022. június 22-26. között rendezik meg a város egyik legszórakoztatóbb rendezvényét, a Nemzetközi Bábfesztivált immáron 18. alkalommal. Óriási meglepetésekkel és izgalmakkal teli programokat kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az esemény legfőbb célja, hogy a gyermekeknek a legnagyobb szórakozásban legyen részük, ugyanis ilyenkor a világ minden részéről érkezik bábművész.

2022. június 11-16. között kerül megrendezésre a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház szervezésében. Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1992 tavaszán találkoztak először a hazai hivatásos bábszínházak Kecskeméten. Ekkor még csak 7 társulat mutatkozott be a rendezvényen, 3 nap alatt összesen 9 produkciót láthatott a közönség. Az elmúlt három évtizedben folyamatosan nőtt a

A Magyarországi Bábszínházak Találkozója 1992 óta kerül megrendezésre a Ciróka Bábszínház szervezésében. A Találkozó a hazai fesztiválok között az egyetlen olyan szakmai rendezvény, amely nem válogatott produkciókat hív meg, hanem bemutatkozási s egyben megmérettetési lehetőséget biztosít a műfaj valamennyi művelője számára.

A Harlekin által szervezett Kortárs Napok gyökerei Lengyel Pál korábbi igazgatóhoz vezetnek. Éry-Kovács András ezt a hagyományt vitte tovább a kortárs szakmai tendenciák irányába. Első ízben, 2015-ben tartott a Harlekin Kortárs Bábművészeti Napokat, amely a bábszínház fennállásának 30. évfordulójához és az egri Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatához kapcsolódott. 2017-ben szintén rangos szakmai napok helyszíne volt

A Kabóciádé Családi Fesztivál Veszprém városának legnagyobb gyerekrendezvénye, közel három évtizede megtalálható a kulturális kínálatban. A világjárvány miatti egy év kihagyás arra ösztönzött bennünket, hogy újragondoljuk: új időpontban, július utolsó hétvégéjén kínáljunk minőségi szabadidőt nem csak a helyi családoknak, hanem az ország számos pontjáról érkezőknek, a Balatonnál nyaralóknak is. A három napos

A bábfesztiválok békéscsabai meghonosodása elsősorban – az élők közül már eltávozott – Lenkefi Konrád bábművésznek és az általa vezetett Napsugár Bábegyüttes folyamatos munkásságának köszönhető. Ha végigtekintünk az eddigi fesztiválokon megjelentek listáján, látni lehet, hogy jöttek Békéscsabára Európa csaknem minden országából, az Amerikai kontinensről, a Távol-keletről, de Új-Zélandról és Ausztráliából is bábjátékosok, megfigyelők.

A Vojtina Bábszínház alakulása óta hagyománytisztelő a magyar nyelv, a folklór, a bábműfaj színreviteli technikáiban. Vitéz László a magyar bábkultúra és színházművészet legkarakteresebb és legismertebb jelképe, mint figura és mesei toposz a „nemzeti kincsünk”. A bábfigurát életre keltő bábművész, a Kossuth díjas Kemény Henrik 81 évig a legőszintébb hűséggel, megkérdőjelezhetetlen zsenialitással őrizte

Az évadnyitó Kolibri Fesztivált immár harminc éve szeptember első szombatján rendezzük meg a Jókai téren. Az egész napos, ingyenes családi rendezvényen a hagyománynak megfelelően a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget, valamint neves külföldi társulatok gazdagítják a műsort. A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz

Magyar Bábművészek Szövetsége

Állami- és magánbábszínházak, bábszínházi alkotók szövetsége.